Éttermünkben történt szalmonellafertőzést követően szeretnénk mély együttérzésünket kifejezni mindazok felé, akik megbetegedtek. Számunkra legfontosabb az, hogy minden beteg felépüljön!
A sorozatos hatósági ellenőrzések eredménye szerint a tojással került be sajnálatos módon a szalmonella az ételbe. A hatósági eljárás még folyik.
Tudatni szeretnénk, hogy a következő intézkedéseket tettük meg a hatóságok javaslatára: az esetet követően az egész egységet dupla dózisú fertőtlenítéssel átfertőtlenítettük, másik beszállítótól rendeljük a tojást, kiiktattuk étlapunkról a kockázatosabb ételeket. A higiéniára eddig is megfelelően odafigyeltünk, ezt továbbra is így tesszük.
Korábbi nyilatkozatunkat is közzétesszük, amit a Telepaksnak adtunk április elsején.
Tudomásunkra jutott, hogy vendégeink közül többen megbetegedtek, akik máglyarakást fogyasztottak. A tegnapi napon két hatóságtól, az ANTSz-től és az Élelmiszer-biztonsági hivataltól kint voltak a hatósági szakemberek, akik alaposan átnéztek mindent a konyhán, mindenre kiterjedő átfogó ellenőrzést tartottak. Az ellenőrzés során mindent rendben találtak, jegyzőkönyvben rögzítették, hogy vendéglátó egységünk a hatósági előírásoknak megfelelően szabályszerűen végez mindent. Az alapanyagok számlákkal, szállító levelekkel igazolva biztos forrásból származnak, lejárt szav. idejű termék nincs a konyhán, a tojás szalmonella mentes állományú termelőtől származik.
Mintavételekre került sor, amelyeknek a vizsgálati eredményei hozzávetőlegesen két hét múlva lesznek meg.
Ezek ismeretében mi is talán többet fogunk tudni arról, hogy mi történhetett.
Bármi is történt, az a legfontosabb, hogy minden beteg állapota minél hamarabb helyreálljon.
![]() |
![]() ![]() |
Új vendégtérrel bővített Falatozónk 90-100 fős rendezvények lebonyolítására is alkalmas.
Esküvői vacsorák, nagyobb létszámú céges, vagy családi rendezvények
Érdeklődés, foglalás: 06/30-4743120 telefonszámon.
A kibővített vendégtérben kiváló minőségű firenzei kávét kínálunk Vendégeinknek:
Mokaflor kávékeverék (80% arabica 20% robusta) nagyon magas színvonalú finom kávé, amely a közép amerikai hegyvidék arabica kávéinak zamatosságát és finomságát egyesíti a Brazil Santos testességével és a válogatott indiai robusta kávészemek jellegzetesen selymes krémességével.
Önkiszolgáló éttermünk a lakótelepen, a
Csengey melletti parkról nyíló üzletházban található.
Ebédet 11 órától választhat naponta frissülő bőséges kínálatunkból:
kétféle menüből, vagy éppen a pultban sorakozó többi étel közül, legyen az sült
különböző köretekkel, készétel, főzelék, vagy tészta.
A tartalmas, igazi magyaros ételeket kedveli?
Próbálja ki "Maxi" menünket!
Vagy éppen kímélő zöldségételre, salátára vágyik?
Talán édes szájú?
Gondoltunk mindenkire! Bizonyára nem fog csalódni.
Kínálatunkat kibővítettük „reform ételekkel”:
keresse étlapunkon a laktóz-, glutén- mentes illetve húsmentes ételeinket!
Mindezt kedvező áron ajánljuk hangulatos vendégterünkben, ahol kellemesen fogyaszthatja el ebédjét.
Ezen felül szívesen vállaljuk családi, céges, csoportos rendezvényekre dekoratív hidegtálak, vagy meleg ételek készítését akár helyben (60 főig), akár kiszállításra (nagyobb mennyiségben is).
Személyre szabott ajánlatunkkal állunk Kedves Vendégeink rendelkezésére.
Térjen be hozzánk, szeretettel várjuk!
Látogassák facebook oldalunkat, ahol kínálatunkat fotókkal illusztráljuk:
Ínyencfalatozó facebook oldala
Az étlapváltoztatás jogát fenntartjuk.
Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 11-15 óráig
Rendelésel kapcsolatban:
Rendelés telefonon 9 óráig: 06-20-497-5988
E-mail-en előző nap: inyencfalatozo@gmail.com

Üzemeltető:
J&A-GASTRO KFT.
E-mail: inyencfalatozo@gmail.com
Telefon: 06/20-4975-988 | 06/30-4322-589 | 06/30-4743-120
Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 11-15 óráig
Címünk: Paks, Barátság u. 3.
(Csengey melletti parkról nyíló üzletházban(A SPAR és a Műanyagbolt között)
